Poeme de Dumitru Chioaru
Tiltott gyümölcs
(Mărul oprit)
A könyvekkel telt szobában
Borges sorai jutnak eszembe:
„egy hatalmas könyvtárnak
képzeltem mindig a mennyországot” –
körben minden mozdulatlan
csak a kezem emel le
egy-egy könyvet a polcról
mintha almát szednék –
a mennyezet egy sarkában
titokzatosan szővi hálóját
egy fekete pók
– nem vagyok egyedül itt –
a pók beszővi tekintetem
(megvakulok mint Borges!)
vagy talán a pók én vagyok
aki betűkből szővi a világát?
egy hajótörött Robinson
egy papír szigeten amelyiken
mindent megírtak –
az olvasatlan könyvek örökkévalóságától
ijedten húzódik vissza a kezem
mint a tiltott gyümölcs átka
Ádám torkában
Egy anatómia atlasz
(Un album de anatomie)
Az emberi test
anatómia atlasza
fekszik nyitva egy szalmarózsás
váza mellet az asztalkán
és a kávéscsésze lefedve
egy fehér kendővel
– a világ, mint a művészet paródiája
keltette undor csepp! –
a por belepte
a hús szervek képeit
(vagy a pernye?)
könnyedén letörlöm a kendővel
mintha magam végezném
a rituális fürdést felidézve
minden vérbemártott sejtet
amíg a test éjszakája
csillagos ég –
kirázom a kendőt és megdöbbenek
mélyen a vászonba nyomott
csontváz képe előtt.
Esti Párizs
(Paris de seară)
A Szajna partján a hullámokba tekintve
meglátom magam karikás szemekkel megőszülve
– követ dobok, hogy eloldjam jelenlétem –
turistaként saját élet-álmomban
kerteket és körutakat jártam be gyalog
múzeumok és katedrálisok által bűvölten
és kávé mellett elmerengve egy teraszon –
mintha más életet élnék
költők és átkozott festők között
a halhatatlanságot szürcsölve a kávéból
és a Szajnában végezvén napjaikat –
ám az elutasítás gondja köröz:
nem fogok egy esős napon meghalni Párizsban
félreértelmezek egy verset, mint soha szomorúbban
az annyira hiú versemben
– a Notre Dame-i vecsernyét is lekéstem –
a könyvárusok bádog dobozokba rekesztik régi könyveiket
a Szajnán hajók világosodnak
zajos utasokkal – a költők
mélyen alszanak Montparnasse és Montmartreban
keleti ember tenyerembe nézek:
vékony vonalaiban esőcseppek fénylenek
és eltompulnak mint határvonalak az észben –
már késő, Párizs,
egy életből hiányzónak?
Önarckép
(Autoportret)
A kéz, aki ír (amikor pihen)
ördögién áttetszőnek tűnik;
bőr alatt az erek, mint egy akváriumban
valahány növény – és a vér
bent folyik és a csendet
öntözi. Időbeni morajlása
az őseim meg nem élt élete
szemem világát elöntvén.
(Tizenéves estély/ Seară adolescentină, 1982)
Messzi fényből
(Dintr-o îndepărtată lumină)
ELTAKARTAM ARCOMAT A KEZEIMMEL – ÁTLÁTSZÓAK VOLTAK
eltakartam szemeimet szemhéjaimmal – átlátszóak voltak
a bőr átlátszó lett
mint egy akvárium fénytől ijedt halakkal tele
magam imádkoztam bent
szívemet takarva másvalamivel – az is átlátszó
a fény viharosan ömlött a fényből
egy messzi fényből
én magam kezek nélkül szemhéjak nélkül szív nélkül
földel fedtem be magam
föld a földhöz – átlátszó volt
mint a szavakkal betakart vers, ami szintén átlátszó
az első szóból született
átlátszó átlátszó
(Az évszázad egy vasárnap ér véget/ Secolul sfârșește într-o duminică, 1991)
Panonica
(Panonica)
A Duna egyik partján ültem
más országban ültem és néztem
a vizet, ami hullámból hullámba
váltotta, mint egy mondat, a benne
tükröződő építményeket
és mennyi fényt temettek a hullámok mennyi
fényt az égi csillagokból
a reflektorokból melyek lentről felfele világítanak
templomokat palotákat tornyokat évszázadok óta
a vízre fektetve
és a képem – nézd
egy hullámra feszülve, mint egy
megnyergelt lóhát
a Dunán lefele nyerítve
mint egy ostoba honvágy
hallgattam amint a Duna széles, mint a világ
hullámból hullámba épül a szomszéd
nemzetek viszályának története
és hullám fegyverek
a fény esett, mint nyílzuhatag
templomok paloták tornyok omoltak lángokba
hullámra hullám
egy vérző Duna ömlött
sebzett szívemből
az asszony szeme miatt
melynek igéje
az ország igéje, amelyben
magányos utas voltam
mennyire távol ő, habár a karjaim
átfoghatták volna
mennyire magába zárkózott habár
kék szemein át
mint a Dunán tértem vissza
az égbe – hallgattunk mind a ketten
egyazon parton nézve
amint egy hullám elválasztja
testeinket melyek mintha egy pillanatra
átölelkeztek.
(Nappali éjszaka/ Noaptea din zi, 1994)
Az évszázad egy vasárnap ér véget
(Secolul sfârșește într-o duminică)
1
A magnólia virág álma
annyira ünnepélyes:
kristályba rekedt robbanás
szétszórhatja-e egy dekadens vers szomorúságát?
ismét beomlik a minótaurosz fele az alagút
ugyanazok a levelek érkeznek/ ugyanaz az ősz
a szavak tombolnak az írógépben
mint kádban a gyerekek
visszahozhatják egy
vasárnap édenét az örökzöld
pázsitra a versből?
2
az aranymetszet kivirágzott a kertben
minden virágon egy év képe
– cauda pavonis –
innen látható
a köd az európai parlamentekben
reggel
a rádió megölt bárányokat rögzít
a smink elhunytak fotóját trükköli
mint a hallhatatlanság ígérete
gördül
az autók kerekein
az évszázad vége fele –
egy behavazott parkoló
az idő pusztulásán
3
majd a maszk lehull és az aranymetszet halott
az 1 szám: a magány mércéje
nevezetes fővárosokban
az autók sietős irama ellen
sétál – a kentaurról valaki
meglátja manökenjét egy vitrinben
amint a történelem vadássza
háborúknak/ eszméknek ajándékozott vér
meginog
az utolsó kentaur –
ezen a futólépcsőn ah
mily meggondolatlanul vénül minden
4
az égboltozat királyi útján
gyertyasor
és a némák és a süketek és a rokkantak és a vakok
ítéletre mennek azzal
ami a vám után maradt rajtuk
az úr ajka által frissen nedvesített
pecsét várja
lemásolt napok meglátogatása
ismét és ismét
égből szállt éjjeli őrség
lámpafény túrta sötétség
olló lélek és test között
a parancs: vigyétek!
5
mintha egy ólomüvegben vérzik
a századvég
küklopszi szeme
az aranymetszet – a magány 100 álarca
mentőkocsik érkeznek
a testek gyógyítva lesznek
az uránmezők sugárzása alatt:
a szamóca
mértéke
az aranymetszetnek
lemarad – egy leomlott híd zaja
a történelem lángjaiban
ah a magnólia virág álma
a kertben/ mint soha
6
a század levetette álarcát
alatta másik állarc forrón gerjesztő
mint egy májusi vasárnap, ami belenyúl
az éjbe/ majd
letaposta álarcát
lábából lábak nőtek
kezeiből más kezek
a nyaka fele elnyúlva
(mint egy májusi vasárnap
belenyúlva az éjbe) álarcot
álarc után rántott le amig
vége lett –
és a végén volt az ige
7
uram ne feledd:
idegenként pihen kezed
az aranytrónus karján
mint az elsődleges éjszaka
átvándorol
napok hosszat
„mintha mindenki meghalt
mintha mindenki feltámadt”
köztem és közted – vasárnap
elfelejtette mondani
8
pitágorász megmutatta magát egy suttogásban
a park körkörös sikátorain
újév éjjelén –
„szám szerint van minden rendelve”
az ég harangja alatt gyerek
hangok hangok
új esztendő újat hozzon
és a föld forog meg az ég
és csillag az összes
újból az első nap –
a század körkörös sétányain
egy suttogásban váltak el az évek
9
valaki bent papirusz ívekre ír
unikornis feje van és napokra lát előre
tükrökkel párnázott szalon
egy szamóca lepte szigeten
valaki bent papirusz ívekre ír
unikornis feje van és évekre lát előre
hó hull az európai parlamentekre
a tudást gyalázzák, mint egy királyi vérfertőzést –
évekre látni előre
egy fehér vasárnap (mint egy papirusz ív)
zárja ezt a fénylő
unikornis fejű századot
(Az évszázad egy vasárnap ér véget/Secolul sfârșește într-o duminică, 1991)
Árnyékom körül árnyékok
(Umbre în jurul umbrei mele)
A könyvtárban alkony –
mélybe folyt alá a tekintet: gyertya
lomhán a másodpercek
macskaunalma csökkenően
íveli a papír labirintust
lehet, hogy magamból hátra hagytam egy halottat
lehet, hogy fű nőte be
mint egy gyerekkori vasárnap és talán
én nem vagyok számára más, mint szögezett árnyék
e könyvekkel maszatos téli falakon:
árnyékom körül árnyékok – anyai siratás
tanít engem
hogyan lehet egy versben élni
(Ars orphica, 2017)
A homokóra
(Clepsidra)
Amikor előre nézed
az életet úgy tűnik történetekből szövődik
ám később
visszanézve
látod miként kötődik minden
szálanként, mint egy szövevényben –
ez a sors
(egy öregtől hallottam valamikor)
most nézem miként ez a kevés homok
ami a felső edényben maradt
lassan folyik alá
egyre gyorsabban
a homokóra alsó edényébe
és elborzaszt a gondolat,
hogy miután az utolsó homokszem is
lefolyik hullócsillagként
kialván marad a fenti üres és alant a teli
amíg eltelik az éjszaka és
a láthatatlan kéz megfordítja
anyai szelíden a homokórát
Traducere de Attila Csiki
